Ajánlok a figyelmedbe ...
... egy dalt ... a nosztalgiázáshoz
... egy filmet ... az emlékek elvesztésének művészetéről
... egy filmet ... a társ elveszítésével járó üresség érzés feldolgozásáról
... egy filmet ... a társ megtalálásához vezető, akár élethosszig tartó útról
... egy dalt ... az elkerülhetetlenről
Szép napot!
Nem tudhatom
Már megszokhattuk a nemzeti egységben megválasztott kormányunktól, hogy időről-időre bedob a köztudatba valami széles (vagy nem széles) társadalmi rétegeket érintő kérdést (Elvis Presley tér), hogy ezzel is elterelje a figyelmet arról a tényről, hogy amit éveken át kommunikáltak az ellenzéki elvárásoknak megfelelően, azt már kormányzati pozícióban nem is olyan könnyű megvalósítani. Én értékelem azon törekvésüket, hogy minden kedves állampolgár véleményét kikérjék a leendő alkotmány tekintetében, de nem gondolnám, hogy egy ilyen jelentőséggel bíró, jogszociológusokat is megosztó témában a mi vállunkat (is) terhelje a felelősség. Talán (és itt most magam ellen is beszélek) nem éppen mi vagyunk a legautentikusabb személyek e témakör megítélésében. Esetleg úgy lehettek vele, hogy ha már a politikai legitimáció egyre elérhetetlenebbnek tűnik, akkor megpróbálják a társadalmi legitimáció érzetét kelteni (annak eredményességétől függetlenül).
Azzal, hogy azt a látszatot keltik, hogy a polgárok többségének akaratát is tartalmazza az alkotmány, próbálják elérni az alaptörvény legitimmé tételét. Ez nagyon fontos lehet a Fidesznek, mivel az elmúlt időszakban tett intézkedéseinek nem minden esetben volt pozitív a visszhangja. Lehet, hogy az idő majd őket igazolja, de meglátásom szerint a későbbiek folyamán még komoly árat fog fizetni azért a voodoo politikáért, amit napjainkban folytat (illetve a múltban folytatott). Persze ügyes kommunikációval lehet csökkenteni a veszteségeket, amit még ráadásul - a 2/3-nyi felhatalmazással élve - alátámaszthatnak a saját érdekeiket kiszolgáló törvényekkel is. A leendő alkotmányról már kezd kialakulni egy kép, de a végleges formát majd csak a jövőben lesz alkalmunk megismerni. Az én meglátásom szerint két sorral el lehetne intézni:
Már hetekkel ezelőtt beharangozták, hogy szándékukban áll a magyar állampolgárok véleményét is figyelembe venni eme nemzet egyesítő ügyben. Én azért nem igazán tapasztaltam a környezetemben ezt a kohéziós erőt. Sőt, a parlamenti közvetítések alkalmával sem láttam azt a lázas tenni akarást a honatyák szemében. Vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy a szemüket sem láttam, mivel nem igazán vettek részt a parlamenti üléseken. Bizonyára éppen a választópolgárok körében gyűjtötték a javaslatokat személyesen. Már többször tapasztaltam a parlamenti közvetítéseket nézve, hogy az önérzetes képviselő urak szeretik hangoztatni a személyes kapcsolattartás jelentőségét a tisztelt választópolgárokkal, csak sajnálom, hogy én nem olyan településen lakom ahol ezt testközelből is tapasztalhattam volna. Medgyessy Péter annak idején megjelent nálunk is, és bőszen bizonygatta, hogy ő lesz az a politikus, aki minden évben egyszer személyesen is meglátogatja a választóit, de - mondanom se kell - soha többé nem jött. Emlékszem még egy Vona Gábor nevű fiatalemberre is, aki a 2010-es kampány során fordult meg nálunk, de az ő gondolatairól (ígéreteiről) nem tudok semmit, mivel nem voltam (vagyok) rá kíváncsi.
Alkotmányozzunk. Már előre hallom, hogy hány millió visszaküldött - és többségében a kormány ez irányú törekvéseit támogató - levelet kellett feldolgoznia a nemzeti konzultáció önkénteseinek. A nyugdíjak védelmével kapcsolatosan már egyszer példátlan összefogásról tett tanubizonyságot az ország (97%-os támogatás, minden nemű kényszerítés nélkül, tisztán saját elhatározásból). Amikor erről a frenetikus eredményről tartott parlamenti beszámolót (07’01”) a Miniszterelnök Úr - nem is értem miért - némi felhördülés hallatszott a pulpitusa bal oldaláról. Neki azért valami fogalma lehetett róla, mert mindezt egy kis vigyorral konstatálva lépett tovább a következő pontra. Éppen ezért van egy „kis” fenntartásom a kérdőívek feldolgozásával kapcsolatosan. Kíváncsiak a véleményünkre? Alkotmányozzunk? Továbbra sem gondolom, hogy az alkotmányozásnál figyelembe kellene venni a polgárok véleményét. Már csak azért sem, mert az előzőnél sem vették figyelembe ilyen formában, és mégis elég „jól” működött. Biztosan nagyon fontos a demokráciában egy jó alkotmány, de mit várnak tőlünk, ha még az alkotmánybíróságnak is hetekbe telik (bizonyos vitatott kérdések esetén) az értelmezése. Sőt, még az AB megállapításai sem mindig kötelezően betartandóak a kormányra nézve. Sőt, még az alkotmánybíróság sem ott székel, ahol az elő van írva.
Senki sem állította, hogy az eddigi alkotmányunk a lehető legjobb volt, de talán nem is ez a fő kérdés. Legyen új alkotmányunk, csak nem biztos, hogy a Fidesz - az elmúlt események fényében – ennek megvalósításához rendelkezik a szükséges támogatással. Valószínű, hogy az én környezetemmel van a baj (nem egyezik a közvélemény-kutatások mintájának megfelelő közeggel), de a mindennapok során én még nem találkoztam a 2/3-al. Vagy talán a későbbi céljaik eléréséhez szükséges az új alaptörvény? Nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy bármiféle prekoncepció alapján mondom ezeket, csak a saját véleményemet írtam le. Természetesen, ha a jövőben bármilyen kézzel fogható pozitív hatása lesz a kormány intézkedéseinek, akkor kész vagyok megkövetni őket. Nem akarom csípőből elutasítani az általuk előrevetített jövőt, de még mindig nincs meg a bizalom részemről feléjük. Például a „megszorítások” tekintetében is úgy tesznek, mint aki az elmúlt 8 ellenzékben eltöltött év alatt ne lett volna felháborodva a kormány népsanyargató módszereit illetően. Attól még hogy nem nevezik megszorításnak, attól még az. Nálam sokkal okosabb emberek már akkor megmondták, hogy csak óvatosan a kormányt bíráló kijelentésekkel, mert a későbbiek során még azok visszaüthetnek rájuk.
Nem tudhatom, hogy másokban milyen érzéseket keltenek ezek a gondolatok (és nem szeretném túl szentimentálisan zárni e heti blog bejegyzésemet sem), de az alábbi vers üzenete talán segít, hogy mindenki a saját belátása szerint helyesen döntsön.
Radnóti Miklós
Nem tudhatom …
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
